30. - 1. évadzáró rész

Sziasztok! Hát itt lenne az évad befejező része és egyben az év utolsó része. :)

Ezzel a résszel szeretnék mindenkinek boldog és sikerekben gazdag újévet kívánni! :)
B.U.É.K. :)

viszlát 2014, helló 2015

Jó olvasást! :)

Ölel titeket Melcsi A.M. :)

Június 15.

* Emma *

Ez a több mint fél év nagyon húzós volt számomra túl vagyok egy szakításon, egy felvételin és jó pár elég borzalmas sulival töltött hónapon.. Ezeken túl pedig itt álok akarom mondani, ülök Pannival, akivel az óta is legjobb barátnők vagyunk a ballagásunkon és hallgatjuk, miként búcsúztatnak el minket az alsóbb évesek. De nézzük csak sorba az egészet.

Talán jó lenne a szakítással kezdeni.. Sajnos Danival nem bírtuk ki ezeket a számunkra megterhelő hónapokat egymás mellett, sőt a legrosszabb az, hogy már szinte az elején feladtuk a kapcsolatunk rendbe hozásával való küzdelmet.

Hisz ő nem vette olyan komolyan a jövőjével kapcsolatos kérdéseket és engem is próbált ebbe az irányba terelni. Ami, hogy őszinte legyek néha elég csábítónak hatott mikor bele fáradtam a jövőm tervezgetésébe és elfelejtettem, hogy nem jövőmben élek még, de szerencsémre időben észhez tértem. Nagyon sok energiát bele adva próbáltam ő rá is hatással lenni és felnyitni a szemét, hogy ez hosszú távon nem igazán lesz jó neki bármennyire is nem foglalkozik most vele.

Végül a felvételi előtti héten betelt nála is és nálam is az a bizonyos pohár minden dühünket, érzelmeinket kiadtuk miközben nagyon csúnyán összevesztünk nem kis hangzavart csapva magunk körül. Így a családom mivel nálunk voltunk jobbnak látta, ha kettesben hagynak minket, míg megoldjuk. Hát ez a megoldás majd négyórányi ordítás, sírás, beszélgetés és könyörgés közepette született, meg amit így visszagondolva az volt a legjobb döntés számunkra, akkor ott nem tehettünk mást szakításon kívül.

Nem mondom azt, hogy olyan könnyen ment számomra ez az egész hisz egy idő után sírva veszekedtem vele tovább, mert tudtam, hogy mi lesz a vége és fájt, hogy nem tudtuk mind ezt megoldani ekkora veszekedés nélkül. Nagyon-nagyon fájt, hogy idáig fajultak a dolgok közöttünk, mert hiába minden én még mindig nagyon szerettem, ahogy még mindig szeretem.

Aztán mikor mind ketten kiadtunk magunkból minden fájdalmat, dühöt és egyikőnk ki mondta azt a bizonyos szót, hogy „vége” már nem is tudom én vagy ő mondta ki előbb, de utána mindketten tehetetlenül rogytunk le a kanapénkra, mert éppenséggel a nappalinkba tartózkodtunk. Percekig nem tudtam megszólalni, ahogy ő se, aztán mikor már szinte túl voltam az első sokkon rögtön Dani könyörgését hallottam meg magam mellől. Olyan ígéreteket, hogy – „meg fogjuk oldani”, „adj még egy esélyt nekünk”, „megváltozom érted” „nem akarlak elveszíteni” – és azt a szót, ami olyan édesen hangzott mindig mikor kimondta és megmelengette vele a szívem – „szeretlek”. Még mindig élénken élnek ezek az ígéretek az agyamban, ha azokra pillanatokra gondolok.

Őszintén ott abban a pillanatban talán hittem is neki, de aztán utolért a csúf valóság, amibe már tudtam, hogy számunkra az, hogy „mi” nem létezik többé onnantól kezdve volt olyan, hogy „ő” és „én”, de a „mi” kettőnk között már nem létezett már akkor és ezt ő is nagyon jól tudta. Így miután ezt elmondtam neki kért egy búcsúcsókot, amit megadtam neki és utána elment örökre..

* Dani *

Életem talán legborzalmasabb élménye az volt mikor hagytam, hogy életem szerelmét csak úgy elengedni. Nem tagadom az volt életem legrosszabb időszaka mikor hozzá kellett szoknom, hogy ő már nincs mellettem, és hogy ezért csak én vagyok a hibás. Annyira elvakított az, hogy mellettem van, és végre nem vagyok egyedül, hogy nem tudtam mással törődni persze ezért nem ő hibás, hanem én, mert ő próbált segíteni. Szakítás után az volt a legpozitívabb dolog, hogy külön suliba jártunk és így csak az utcán vagy az udvarunkról láthattam, ami részben jó volt részben pedig nem.

Mikor együtt voltunk nagyon sokat győzködött, hogy figyeljek oda a sulira és próbáljam tervezgetni a jövőmet. De mikor arra a bizonyos jövőre gondoltam csak őt láttam benne. Nagyon szerettem, szeretem és szeretni is fogom életem végéig ezelőtt senkit nem szerettem úgymint őt. Rohadtul fáj a hiánya és az, hogy elvesztettem őt.

A szakításunk után már csak az ő tiszteletére megfogadtam a tanácsait bár későn, de megfogadtam és elkezdtem tanulni, tervezgetni és mindent bele adni. Sikeresen megírtam a felvételit, bár nem lett olyan jó és a jegyeim sem lettek végül valami fényesek és a régiek se a legjobbak, de végül sikerült abba a suliba bekerülnöm ahova szerettem volna és ott arra a szakra, amelyiket a legjobb akartam.

Úgyhogy kijelenthetem, hogy ennek a lánynak nagyon sokat köszönhetek és nagyon szép emlékekkel lehettem gazdagabb általa, azaz életem szerelme megismerésével, akit soha nem fogok elfelejteni!

* Emma *

Igen ezek után még túl kellett lennem a felvételin, ami a lelki állapotom miatt nem lett olyan jó, mint szerettem volna és vártam volna magamtól. De a régi jó jegyeim miatt sikeresen bejutottam egy nagyon jó suliba, aminek segítségével nagyon jó munkám lehet majd. Sajnos Pannit nem abba a suliba vették fel így külön fojtatjuk az utunkat, de ő is egy nagyon jó suliba fog járni és ugyan olyan jóba leszünk továbbra is remélem.

Aztán jöttek a vizsgák meg persze a hajrá év vége felé, hogy attól még bekerültünk már egy suliba attól még tartanunk kellett a szintet és továbbra bele kellett adnunk minden tőlünk telhetőt. Aztán szerveznünk kellett a bankettet, tablót csináltatni és a ballagásra is készülni.

Most pedig itt ülünk a ballagásunkon és most már az igazgató úr búcsú beszédét hallgatjuk. Szerencsénkre nem kellett az összes virágcsokorral kivonulnunk csak egy rózsával és egy lufival, amit egyel alattunk lévő osztálytól kaptunk a többi pedig a teremben maradt.

Mindjárt vége van és most már mi következünk, úgyhogy kezünkbe a virággal és lufival Panni kezét fogva vonulok fel a kis színpadra, hogy elénekeljük a búcsú dalunkat és levonulva elengedjük a lufikat. Ha ez meg volt minden végzős osztály tagja elvonul a saját termébe és elköszönünk az osztályfőnökünktől. Aztán a csokrokat, ajándékokat összeszedve elindulunk megkeresni a családunkat, barátainkat, akikkel egy kis fotózás után elindulunk a kibérelt vendéglőbe vacsorázni.

Már egy ideje itt vagyunk és nagyon jó a hangulat örülök, hogy ezt anya megszervezte, de sajnos apa itt van, bár szinte senki nem foglalkozik vele én még is attól tartok valami bajt csinál, de remélem azért nem.. Mindenki sorba dicsérget, aminek örülök, de mégis hiányzik, valami hiába van direkt Pannival egy helyen szervezve ez az egész, hogy ne keljen egymás nélkül ünnepelnünk. Igen ilyenkor jövök, rá mi is hiányzik annyira az a két személy, akit alig egy év alatt elvesztettem örökre.

De nem bánkódhatok, örökre emiatt élveznem kell életet, a nyarat, várni a beiratkozást és a gólyatábort közben pedig jókat szórakozni meg azokkal törődni, akik igazán szeretnek.