20. rész

Sziasztok. Ez egy kicsit hosszabb lett, mint amilyen szokott lenni és remélem tetszeni fog. Megpróbálok mostantól hosszabbakat hozni, de szeretnélek titeket megkérni, hogy ha már itt jártok hagyatok magatok után nyomokat. Szeretném tudni, hogy ti mit gondoltok. :)

Jó olvasást :) 

Ölel titeket Melcsi M. :)

* Panni *

Nagyon aggódtam Emma miatt mikor megtudtam mi történt vele. A suliban is nagyon gyorsan elterjedt a hír nem tudom, hogy mivel nem is olyan közel történt hozzá. Emma sok embert ismer onnan, ezért úgy nagyjából a fél suli aggódott érte és napokig engem kérdezgettek az állapotáról. De szerencsére jól van és már haza is engedték. Azóta minden nap át megyek hozzá, hogy szórakoztassam, mert már nem jön suliba.

Ma is siettem hozzá, de mikor oda értem hozzájuk nem találtam senkit otthon. Hívtam, de a telefonját itthon hagyta. Már épp az anyát akartam felhívni mikor nyílt az ajtó és megjelent Emma és Dani nevetgélve egymás kezét fogva.

- Te meg még is hol a fenében voltál? Ő pedig, hogy a francba kerül ide? – néztem rájuk mérgesen.

- Panni azt hiszem beszélnünk, kell mindhármunknak. Magyarázattal tartozom neked és azt szeretném, ha ti is megbeszélnétek a dolgokat. – szólalt meg Emma és lépett egyet felém. – Kérlek menyünk be a nappaliba elfáradtam és leszeretnék, ülni és muszáj ezt most megbeszélnünk. – kérlelt.

- Rendben. – mondtam duzzogva.

Végül nem a nappaliba mentünk, hanem Emma szobájába, mert tényleg látszott rajta, hogy fáradt. Nem akartam, hogy megerőltesse magát hisz még meg se gyógyult. Beérve a szobájába Emma kivezetett minket az erkélyre és ott ültek le ők egymás mellé én meg kisétáltam a szélére és a korlátot megfogva a tájat kezdtem nézni.

- Figyelj Panni ezt már pár napja el akartam mondani neked, de nem mertem mivel féltem mit szólnál hozzá. – nem bírtam rájuk nézni – Amikor felébredtem a kórházban beszéltem Anival és anyával mind ketten azt mondták érdemes lenne beszélnem Danival. Napokig azt se tudtuk hol van és én végig azon gondolkodtam mit kéne tennem. Szeretem őt és bármennyire próbáltam elfojtani magamban ezt az érzést nem sikerült. Mikor ma felhívott az egyik haverja és azt mondta menyek el egy helyre, ahol megtalálhatom őt rájöttem, hogy nekem még az is közel lenne hozzá, ha máshová költöznék. Remélem, megérted én csak mellette vagyok boldog és sajnálom, hogy eddig nem beszéltem veled.

Mikor elhallgatott rá pillantottam és látszott Emmán, hogy ezt tényleg komolyan gondolja, de még mindig nem voltam képes megszólalni. Csak megfordultam neki dőltem a korlátnak és néztem őket, hogy szorongatják egymás kezét az idegességtől.

- Nézd Panni.. Sajnálom, ami régen történt el se tudom mondani mennyire. Én nem ezt akartam tényleg. Bocsánat, amiért félre vezettelek nem szándékos volt és tudom, nem bízol bennem, de elhiheted nekem, hogy én Emmával tényleg komolyan gondolom. Nem akarok ártani se neki se senki másnak. Csak szeretnék vele boldog lenni plusz azt is, hogy aki fontos neki és nekem az mellettünk legyen. – mondta komolyan Dani miközben minden egyes szó után egyre közelebb jött hozzám.

- Jó értem. – találtam meg végre a hangom – Igen, Dani ebben igazad van, tényleg nem bízom benned. – böktem meg a mellkasát – De, ha Em tényleg boldog veled, akkor megpróbálom elfogadni. Mivel a legjobb barátnőm és nem akarom elveszíteni, ahogy a boldogságotok útjában sem szeretnék állni. Tudom igazságtalan voltam veled Emma, amit sajnálok. – fordultam felé – Én most megyek, majd beszélünk. – indultam el az ajtó felé.

- Köszönjük Panni. – mosolygott rám Dani.

- Akkor rendbe vagyunk Pan? – kérdezte reménykedve Emma.

- Igen persze. De most megyek, mert egy kis időre van szükségem.. – mondtam.

- Rendben. Hétvégén jössz ugye Szandival? – mosolygott rám Emma.

- Igen. Sziasztok, amúgy sokáig. – és ezzel sarkon fordultam és elmentem.

Bentről még vissza fordultam és néztem őket egy ideig azt is láttam, hogy ülnek át a kis fotelekből a hinta ágyra, ami Emma kedvenc helye. Az ajtón kilépve egy könnycsepp folyt le az arcomon, de a többit nem engedtem szabadon..

* Dani *

Talán ez életem legjobb napja a pár borzalmas nap után, amit abban a poros, rozoga házban töltöttem, hogy gondolkodni tudjak megkaptam azt a lányt, akit a világon legjobban szeretek. Plusz sikerült Pannival is beszélnünk, talán ő is előbb utóbb elfogadja a döntésünket és talán egyszer majd meg tud bennem is bízni remélem.

- Kicsim mi a baj? – néztem le Emire mivel még így a hinta ágyba ülve is kisebb nálam.

- Semmi.. Csak nem így kellett volna megtudnia.. – húzta el a száját.

- Nyugi. A lényeg az, hogy esélyt adott nekünk, hogy nyugodtan boldogok legyünk. Szeretlek. – ha csak ezt a szócskát mondanám, neki még az se fejezné ki azt a szeretet, amit iránta érzek.

- Jó tudom. Ugye tudod ez eléggé önzőn hangzott? Én is téged kincs. – mosolygott végre rám.

- Tényleg? Bocsii.. – néztem rá boci szemekkel mire még jobban nevetett és megcsókolt.

Nem nagyon akartunk szét válni, de a tüdőnk már kezdte fel adni és levegőért könyörgött. Mikor nagy nehezen eltávolodtam tőle láttam rajta, hogy lefárasztotta őt a mai nap eseményei. Így gonoszkásan vigyorogva felkaptam és már be is indultam vele a szobájába. Hiába ficánkolt nem raktam le bent lefektettem az ágyra és mellé feküdtem rögtön a mellkasomhoz bújt és nem telt el sok idő és már el is aludt.

Már vagy fél órája aludhatott az én kincsem mikor meghallottam, hogy valószínűleg anyáék haza értek. Óvatosan kimásztam a szerelmem mellől és egy papírra írtam pár sor üzenetet neki. Aztán rohantam is le mivel náluk még mindig nem volt otthon senki ezért nem késlekedtem ott tovább.

Futottam hazafelé anya épp a kaput akarta bezárni mikor megálltam előtte. Először úgy nézet ki, mint aki szellemet látott utána pedig a nyakamba borult és sírt. Megláttam apámat is, aki minket nézet és haragot láttam a szemében. Amire úgy igazából számítottam, mert nem ez volt a legjobb ötlet, amit tettem, de szükségem volt rá át kellet gondolnom mindent. Miután anyát betámogattam a házba és leültünk a nappaliba mindent elmagyaráztam nekik szerencsére megértették. Örültek nekem és Emmának, de még mindig haragudtak rám. Viszont nagyon jó itthon lenni, velük lenni és végre együtt lenni Emivel. 

* Emma *

Délután, ahogy elment Panni és Dani behozott a szobámba hamar elaludtam. Mikor felébredtem már kora este volt. Dani időközben eltűnt mellőlem, és már kezdtem csalódott lenni, hogy csak álom volt az egész mikor megláttam egy kis levelet a mellettem lévő párnán. Gyorsan felkaptam és már olvastam is:

„ Emma!

Ne ijedj meg azért, hogy itt hagytalak csak haza mentem beszélni anyáékkal, de sietek vissza hozzád. Szeretlek!!

Dani.”

Épp hogy csak elolvastam mikor kopogtattak. Amilyen gyorsan csak tudtam mentem kinyitni az ajtót, ami mögött a nővérem volt egy nagy tálcával. Beengedtem és leültünk az ágyamra törökülésbe.

- Ezt neked hoztam gondoltam éhes vagy. – mosolygott rám.

- Köszi. Farkas éhes vagyok. – fogtam neki enni.

- Em képzeld Dani előkerült. Ugye fogsz vele beszélni? – nézett rám komolyan.

- Tudom és ezzel már elkéstél. – vörösödtem el.

- Mért? Mi történt? Mesélj! – kíváncsiskodott.

- Hát.. Már beszéltem vele.. – mondtam két falat közt.

- És? Mi volt? – kapta el az ép kezemet és kezdte rángatni az izgalomtól.

- Együtt vagyunk. – néztem rá nagy mosollyal és a kezébe nyomtam a levelet.

Persze rögtön mindent akart tudni én pedig röviden elmeséltem neki mindent. Először nem akarta elhinni főleg a Pannis részt, mert ő sem hitte, ahogy én se, hogy ilyen könnyen bele fog egyezni. Aztán elmesélte a mai napját és állítólag találkozott egy sráccal, akivel szombat este randiznak. Nagyon örültem neki, mert már rég nem volt barátja. Míg én befejeztem az evést csacsogtunk még minden féléről és épp azt a hetet tervezgettük, amit a csajokkal fogunk tölteni mikor megint kopogtattak. Mivel lusta voltam felállni és oda sétálni az ajtóhoz csak annyit kiabáltam, hogy..

– Szabad! – mert azt hittem anya lesz.

Nyílt is az ajtó és belépett rajta Dani. Rögtön felpattantam a nyakába ugorva megcsókoltam, bár fájt a bordám, de most nem foglalkoztam vele.

- Khm.. Azt hiszem, én inkább most megyek. – szólalt meg mögöttünk Ani mire elengedtük egymást ő pedig felkapta az üres tálcát – További jó turbékolást és sokáig. – nevetett és kiment a szobámból.

- Elmondtad neki? – nézett le rám mosolyogva Dani.

- Aha. Még szép. Na és mit szóltak a szüleid? Sikerült velük beszélned? – mosolyogtam.

- Igen nagyon örülnek nekünk, de még haragszanak rám. – mondta miközben az erkély felé húzott. – Nézd csak.

Nem is vettem észre, de már ment is le a nap és azt sem, hogy innen milyen gyönyörű főleg Danival az oldalamon.

- Tetszik? – kérdezte halkan miközben a fejét a vállamra támasztotta.

- Igen, ez gyönyörű. – fordultam el a csodálatos kilátás felől.

- Szerintem is. – puszilt arcon. – Képzeld anyumnak már az is eszébe jutott, hogy csinálhatnánk mi tiszteletünkre egy kerti partit hétvégén. Mit szólsz?

- Nem rossz ötlet, de mért pont miattunk? Nem lehetne csak úgy? Nem szeretek a középpontba lenni. – néztem rá egy kicsit elpirulva.

- De persze akkor legyen a nyári szünet megkezdésére. Mit szólsz a szombathoz? – mosolygott rám azzal a cuki mosolyával.

- Nem lehetne inkább vasárnap? Akkor Anita is részt tudna venni rajta és persze a lányok is itt lesznek. Amúgy kikre gondoltatok? Mármint kik legyenek ott? – kérdezgettem, mert tényleg tetszett az ötlet.

- Vasárnap oké. Hát csak mi és ti meg gondoltam elhívom, Dávidot nektek meg ott lennének a lányok. Ez persze mind nálunk lenne, mivel mi találtuk ki plusz ti amúgy is már csináltatok bulit. – mosolygott rám megint azzal a cuki mosolyával, amivel mindig le vesz a lábamról.

- Oké. Akkor menyünk beszéljük meg anyával. – fogtam meg a kezét és kezdtem el most én húzni őt.