3. rész

Sziasztok! Itt a következő rész. Kéréssel fordulnék hozzátok.. Azt szeretném kérni amit eddig nem kértem, de mivel ez az első blogom és nem vagyok biztos a dolgomba ezért szeretnélek megkérni titeket, hogy ha olvassátok a blogom akkor hagyatok 1-2 komit.. Sokat segítene ha tudnám mit gondoltok a blog-ról.. Csak ennyit szerettem volna.

 Jó olvasást! :) Puszi Melcsi M. :)

„De épp most csöngettek tuti, hogy ő ezért rohanok ajtót nyitni. Oda érve nagy levegőt vettem (felkészüljek arra, hogy a nyakába ugorjak) és kinyitottam…”

 * Emma *

Úristen. Sokkolt az, amit láttam, vagyis akit láttam, nem az volt, akit vártam.. Ő volt az, akire féléve még azt mondtam, hogy életem szerelme.. Bevallom ő volt az első srác, ő volt nekem az első szerelmem.. De mit sem törődve féléve szakított velem az idióta haverjai miatt.. Két napig sírtam utána, míg a nővérem és Panni rá tudott venni, hogy kimozduljak otthonról.

Szakításunk óta nem beszéltünk, egyszer találkoztunk az is egy hete volt, akkor se beszéltem vele. Nem is értem mit keres itt. Nem volt neki egyszer elég az, hogy tönkre tett? Mit akar megint tőlem? Nem tudom, de azt tudom, hogy nem akarok vele beszélni.

Mikor észbe kaptam és rá jöttem, hogy még mindig a kinyitott ajtóban állok gyorsan hátra léptem és a képébe akartam vágni.. De a lábával kitámasztotta.

- Emma várj, kérlek. Beszéljük meg… - kérlelt.

- Nem, tűnj el az életemből örökre.. – vágtam bele a mondani valójába.

Úgy érzem, szétszakadok, nem tagadom, még mindig szeretem, de már nem tudnék megbízni benne. Éreztem, ahogy folyni kezdtek a könnyeim. Próbáltam becsukni az ajtót, hogy ne tudjon bejönni, de túl erős volt hozzám képest így sikerült bejutnia. Rögtön a nappali felé vette az irányt. Lefagytam mozdulni nem bírtam. Nem akartam ezt, ki akartam törölni az életemből vagy legalább elfelejteni és most itt van..

Mire be értem a nappaliba letöröltem a könnyeim nem szeretném, ha látná, hogy még mindig ezt váltja ki belőlem.. Ő már ott ült a kanapén és engem várt.. Leültem a tőle legmesszebbre eső helyre és vártam.. Egyszer csak megszólalt mire én összerezzentem..

- Em figyelj.. Én már megbántam, amit veled csináltam.. Mióta nem vagy mellettem ürességet érzek ide bent - mutatott a szívére – Szeretlek kincsem és nagyon hiányzol. A bandából is kiléptem ÉRTED! Vissza akarlak kapni.. Azt szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen..

Nem folytatta várta a reakciómat. Amit még én se tudtam, hogy mi legyen.. Szerelmet vallott gyakorlatilag, így félév után.. De NEM! Nem bocsájthatok, meg neki nem lehet.. Megint csak át verne és én azt már nem bírnám ki.  Mondanom kéne valamit, de egy szót se tudok kinyögni..

- Em mondj, valamit kérlek. Meg tudsz nekem még bocsájtani? – kérlel, hogy válaszoljak és fel is tette a lényeges kérdést, amire tudom a választ..

- NEM! Szerinted mér? Mit vártál mit mondok? Azt, hogy igen és a nyakadba ugrok? Egyik nap még boldogan váltunk el és már akkor vártuk a következő találkozót, aztán másnap SMS-ben szakítottál velem. Azt várod, hogy megbocsájtsak, de NEM tudok és NEM is akarok. Át vertél és nem is kicsit.. – majdnem elsírtam magam, de erős vagyok, és nem fogok előtte sírni – Menj el és hagy békén!

- De szeretlek, és csak te jársz a fejemben..

- Menj el!! – mutatok az ajtóra és felnéztem pont a szemébe mondtam. Mintha valami megcsillant volna a szemében.. Talán tényleg igazat mond? Kérdeztem magamtól, de rögtön elhessegettem a gondolatot.

Felállt és kezdtem örülni, hogy végre elmegy, de nem az ajtó felé indult el.. Két lépéssel mellém lépett, felkapott és megcsókolt.. Eltoltam amennyire csak tudtam mivel a karjaiban voltam, nem akartam csak azt, hogy elmenjen..

Lerakott az ágyra és adott még egy arcra puszit, ami elől nem tudtam elhajolni.. Megfordult és elment. Ahogy kilépett az ajtón rögvest hangos sírásba tört ki az, amit eddig elfojtottam..

Kb. 20 perce ülhetek itt most már pityeregve és csak nézek előre.. Gondolkodásomból a csengő hangja ébresztett fel. Vajon ki lehet az?? Remélem nem ő jött vissza. Kinyitottam az ajtót és Pannit pillantottam meg..

* Panni *

Van egy legeslegjobb barátnőm Emma, akivel gyermekkorunk óta nagyon jóba vagyunk. Nagyon szeretem, olyan mintha már a testvérem lenne. Minden időnket együtt töltjük, legalább is mikor nincs sok tanulni valónk. Szüleink is jól kijönnek. A következő nyarat is együtt töltjük. Még nincs sok tervünk, de spontánnak lenni jó.

Épp most indulok, hozzá szombat van, amit mindig együtt töltünk. De anya elkapott és megkért, hogy segítsek neki bevásárolni, aztán szabad vagyok ígérte.

Nem rég értünk haza, késésbe vagyok Emi már biztos vár. Rohanok is hozzá, szerencsére közel lakunk egymáshoz. A házuk csak egy utcányira van tőlünk. Már itt is vagyok már csöngettem azt várom mikor nyitja ki az ajtót, hogy a nyakába ugorhassak. Nyílik is az ajtó, de az a látvány, ami fogadott nagyon megijesztett.. Em rögtön a nyakamba borult és sírni kezdett.. Óvatosan bevezettem a nappaliba és leültettem.. Vártam egy kicsit, míg megnyugszik addig csak öleltem olyanokat mondva, amitől mindig megnyugszik, ha ki borul valami miatt. Most már csak néhány kosza könnycsepp csurog le az arcán így megkérdezem, tőle mi a baj bár félek, hogy megint sírni fog..

- Emi mi a baj?? Figyelj, sajnálom, hogy késtem, de anyának kellett segítenem.. - kezdtem magyarázkodni, mert azt hittem én bántottam meg.

-  Pan nem az a baj, hogy késtél megértem. - szólalt meg sírástól rekedtes hangon.

- Akkor mi történt?? Mi a baj?? Apud? – kérdeztem félve..

- Nem apum a gond Ő volt itt.. – és megint sírni kezdett…